Erdei sikló (Zamenis longissimus)

Faj- és élőhely ismertetés

Hossza elérheti a 120 cm-t, de egyes esetekben akár a 200 cm-t is. Teste karcsú és erőteljes. A kifejlett példányok hátoldalának színe az olívzöldtől a sárgásbarnán át a barnáig változhat. Egyes példányokon kétoldalt a háton, valamint a testoldalon egy-egy sötétebb sáv húzódik végig. A has sárga vagy vajszínű. Szeme barna, pupillája kerek. A fiatal példányok színezete jelentősen eltér a felnőttekétől. Testük alapszíne barnás, mozaikszerűen foltos vagy pettyezett. A szem mögötti sáv majdnem fekete, melyet különösen hátrafelé mindkét oldalon kiemel egy-egy élénksárga nyakszirti folt. A fiatalokat e jellegzetességük miatt gyakran tévesztik össze a vízisiklóval.
Az erdei sikló elsősorban fás, bokros, tisztásokkal, napos terekkel tarkított vegetációtípusokban található meg. Kedveli a ritkás tölgyeseket, erdőszéleket és minden olyan helyet, ahol a zárt erdő valamilyen oknál fogva megszakad. Előszeretettel sütkérezik farönkök, erdőszéli cserjék tövében, valamint kőrakások mentén. Előfordul elvadult vagy természetes növényzettel beültetett kertekben, és alkalmanként még házakba is bemerészkedik búvóhely vagy zsákmány után kutatva. Közép-Európában 1000-1200 méterig, a Mediterráneumon 2000 méterig is felhatol. Dél-Európában is a növényzettel dúsan borított élőhelyeket kedveli.

Veszélyeztető tényezők

Az erdei sikló Magyarországon még viszonylag gyakorinak tekinthető bár valószínűsíthető, hogy populációik egyedszáma nem lehet magas. Az élőhelyeik feldarabolódása, azok egyre fokozódó emberi kihasználása rendkívül sérülékennyé teszik ezt a fajt. A lassan mozgó, rejtőszínükben bízó egyedeket gyakran verik agyon vagy gázolják el az erdei utakon. Leginkább a párosodási időszakban vannak ezeknek a veszélyeknek kitéve, amikor a nőstények után kutató hímek nagy távolságokat tesznek meg.

Faj-specifikus kezelések

Tisztások kialakítása és fenntartása a tölgyerdőkben, az erdei utakon a forgalom mérséklése, illetve tájékoztató táblák kihelyezése segítheti a faj védelmét.